A Sötétségmérő
(---jelenet---)
Csengetés, ajtónyitás.
- Jó estét! Meghoztuk, szereljük! - Mit?! - Hát a sötétségmérőt. Pardon, szabad? - Miféle sötétségmérőt?! - Hogyhogy mifélét? Nem tetszett papírt kapni? - Nem én! - Akkor tessék. - Nekem ne szereljenek ide semmit! Van nekem már mindenem! Gázóra, villanyóra, hőmérőből kettő, vekker... - Sötétségmérője is? - Az nincs, de... - Nalátja. Hol van még a minden. - ... és mit mér...ez? - Hát sötétet. Hova szereljük? - ... talán oda...a sarokba... - Nem lesz ott neki túl sötét? - Nem az kell? - Nézze, túl sötétben könnyen tönkremehet. Nem szabad túlterhelni. Meg aztán...maga is rosszabbul jár. - Miért? - Nagyobb lesz a sötétszámla. - Mi?! Még fizessek is a sötétért?! - Miért? A villanyért nem fizet? - Azért igen, de... - Akkor meg ne csodálkozzon. Szóval, ha a sarokba tesszük, ott többet mér majd, bár tehet elé egy lámpát, csak akkor a villanyszámla lesz nagyobb. - Jó, tegyék az ablak elé. - Rendben. De...akkor meg a szoba lesz egy kicsit sötét. - Ettől a kis vacaktól? - Dehogy. Ez csak a mérőhelybemérő. - És mekkora a mérő?! - Kétszer négyszer feles. - ...méterben? - Igen. - Nincs kisebb?! - Csak nagyobb. Hatszor kettes, hétszer hármas meg nyolcszor négyes. De az már közületi. - És miért ilyen nagyok? - Hogy ne tudják ellopni. Meg aztán kell a hely a fogaskerekeknek, a plombának, a hangszigetelésnek. Így is dübörög. - Mi?! - De sokat csodálkozik. Bizony vége az éjszakai nyugalmas csöndnek. Na, behozzuk. - Leolvasni tudja? - Azt is nekem kell? - Igen. Kevés az emberünk. Szóval, nem könnyű leolvasni, mert világosban nem mutat semmit. Sötétben meg maga nem lát semmit. Egyedül él? - Szerencsére. - Ez esetben nem az. El kell végeznie a leolvasó tanfolyamot. - ...jaj... - Nyugi. Mindenki átmegy. Előbb-utóbb. És csak két hónap. A lényeg az ugrás. - Milyen ugrás? - Hát a villanykapcsolótól a mutatóig. Leolvasás előtt felkattintja a villanyt, aztán usgyi! Fénysebesség plusz egy picire kapcsol, hogy elérje a mutatót. - De ha gyorsabb vagyok a fénynél, ekkor még sötétben érek oda és nem látom, hogy mennyi sötét van. - Azt nem. De meg tudja fogni a mutatót, hogy ne menjen vissza nullára, mikor odaér a fény. Mondom, nem nagy ügy. Ugrik, igyekszik, és már csak várja a fényt, meg leolvas. - ...és ha nem egyedül élnék? - Akkor a társa kezeli a villanykapcsolót, maga meg a mutatót fogja. - És mi lenne, ha elemlámpával csinálnám? Megfogom a sötétben a mutatót, és rávilágítok. - Szabálytalan. A lámpa a lábára eshet. Volt már ilyen. Megijedtek az adattól. - Én szorosan fognám a lámpát. - Biztos? - Biztos. - Na jó. Akkor adunk egy beutalót az elemlámpafogó táborba. - Hova? - Hát a lámpafogó kiképzőbe. Jó a hortobágyi? - Nem tudom, még sohasem voltam benne... - Nagyon jó. Amerikai módszerekkel képeznek. Először faágon gyakoroltatják a markolást, aztán felkerül a lámpaszimulátorra, végül pedig levizsgázik éleselemessel. - Tetszik a program, de tényleg jól tudok fogni? - Uram, én elhiszem, de ha nincs róla igazolása a sötétség-leolvasás ellenőr megbüntetheti. - Õ is fog jönni? - Hogyne. Keddenként. Akkor mindig itthon kell lennie. Ne nézzen rám ilyen sötéten, mert magasabb lesz a számla! - ...ez a ... ellenőr pontosan mit ellenőriz? - Hát, hogy maga szabályosan tud-e leolvasni. Nem hajol-e túl közel a géphez. - Miért, mi történik, ha túl közel hajolok? - Még ezt sem tudja? Beüti a fejét! - ..jaj... - Jaj bizony. De igényelhet leolvasó sisakot. - Na jó, feladom. Nézzék...nem lehetne, hogy maguk nem találtak engem itthon? - Hát... - Kétezer? - Rendben. Viszlát. - Inkább ne. Ajtóbecsukás.
Szinte azonnali csengetés, ajtónyitás. - Jó estét! De jó, hogy hazaért! Az előbb nem találtuk otthon... |